Társadalmi felelősségvállalás



Társadalmi felelősségvállalás

A Masterplast a társadalmi felelősségvállalás elkötelezett híve. Szinte megalakulása óta segíti, támogatja szűken vett környezetét. A vállalat a fenntartható fejlődés irányába mutatóan működésének és üzleti tevékenységének minden szintjén felelős vállalatirányítás elveit alkalmazza.

A vállalatcsoport minden részegysége aktív részese a szűkebb és tágabb környezetével történő közös szerepvállalásának. CSR politikájának alappillérét jelenti a jövő generációjának támogatása, a fiatal szakemberek fejlődésének elősegítése, melyet termékein és szolgáltatásain keresztül is megvalósít.

Számos felelős projektet valósítottunk meg cégünkön belül, és kifelé irányulóan egyaránt. Dolgozóink összefogásával immár negyedik éve komoly adományokat gyűjtünk össze és juttatunk el rászoruló gyermekotthonok számára karácsony alkalmával. A környezeti terhelést szelektív hulladékgyűjtéssel, jármű és eszközflottánk környezettudatos átalakításával mérsékeljük.

 

 MASTERPLAST, A Jövő Generációja Alapítvány

Szakáld 2010.04.01 - Az Autizmus Világnapja alkalmából Jeffrey P. Lodinsky, amerikai főkonzul, Sümeghy György, a Habitat for Humanity országos igazgatója és Ács Balázs, a Masterplast – A Jövő Generációja Alapítvány képviselője tette le a Szakáldi Autista Otthon új épületének alapkövét.
A Miskolci Autista Alapítványhoz tartozó jövőbeni, bentlakásos otthon a tervek szerint további 10 fiatal számára nyújthat boldogulási lehetőséget.
A Miskolci Autista Alapítvány csaknem 50 fiatallal foglalkozik. Mindezt a gondoskodást a leghatékonyabban bentlakásos intézmény keretében tudják nekik biztosítani, a jelenleg rendelkezésre álló épületben azonban nem tudnak minden rászorulót elhelyezni. MASTERPLAST, A Jövő Generációja Alapítvány rendhagyó módon segítette a Szakáldi Autista Otthon fejlesztését: egyetemista építészhallgatók körében írt ki tervpályázatot, amelyre a határidőig 7 művet adtak be. Örülünk, hogy a projekt megvalósulásával nem csupán az autista fiatalokon segítettünk, de tehetséges hazai pályakezdő építészhallgatók számára teremthettünk szakmai megmérettetést” – mondta Ács Balázs, az alapítvány felügyelőbizottságának elnöke.

Egyenlő Esélyekért! Alapítvány

Ünnepélyes keretek között átadták 2010. április 9-én azt az épületegyüttest Csömörön, amely az Egyenlő Esélyekért! Alapítvány szervezésében valósulhatott meg, és aminek az építéséhez a Masterplast is támogatást nyújtott. A Tibor Háza névre keresztelt háromemeletes házban összesen 29 lakást alakítottak ki, elsősorban idős, sérült emberek számára. A támogatást  termékekben biztosítottuk a ház építtetőjének.
 


„A fogyatékkal élő emberek méltóságteljes megöregedéséért” címet viselő projekt keretében megvalósuló beruházás során ez a szempont maximálisan érvényesült: az akadálymentesítés többek között a folyosók, az ajtók kialakításában, a küszöbök mellőzésében, a kerekes székes közlekedés biztosításában érhető tetten. A közlekedést lift is segíti. Különös hangsúlyt fektettek továbbá az épületek körüli környezetre, ahol a kivilágított sétáló utakon pihenést szolgáló padokat helyeznek el. A bentlakók számára nyújtott szolgáltatások között az ápoló, gondozó tevékenység az időskori jellegzetességekre specializálódik, figyelembe véve az itt élők fogyatékosságait. A tervek szerint a sérült emberek számára akár halálukig tartó gondozást-gondoskodást is biztosít az otthon.

Fogadj be! program

Egyre több, az autista fiatalok igényeit figyelembe vevő civil kezdeményezésű otthon működik, amelyek önerőből tartják fenn magukat, nem egy közülük a megszűnés határán van emiatt. Segítségül hívták életre a szervezők a "Fogadj be!" programot.

Szokatlan kezdeményezést indított útjára a Concorde Csoport és a Mosoly Otthon Alapítvány (MOHA): a Fogadj be! elnevezésű program fiatal képzőművészek, és sérült fiatalokat gondozó lakóotthonok egyidejű megsegítésére kínált lehetőséget, központi eleme egy jótékonysági aukcióval egybekötött estély, melyet június 26-án rendeztek meg a Műcsarnokban.

A Fogadj be! program célja, hogy klasszikus mecenatúrán, azaz műtárgyvásárláson keresztül segítse az ígéretes, pályájuk elején járó fiatal képzőművészeket, összekötve az elsősorban autista fiatalokat ellátó lakóotthonok támogatásával. Mindez egy aukción keresztül valósult meg a tervek szerint, melyre ünnepélyes keretek között, június 26-án került sor a Műcsarnokban. E két, egymástól látszólag távoli terület párosítása nem véletlen: egyrészt mindkettő kívül esik a társadalom és a döntéshozók látómezején, ami miatt gyakran létük, fennmaradásuk van veszélyben, másrészt a program a gyakorlatban is bizonyítani kívánja, hogy lehetséges és szükséges a párbeszéd folytatása, egymás megértése teljesen különböző szektorokból érkezett emberek, így ebben az esetben a fiatal képzőművészek, a lakóotthonok lakói és a mecénások között. Az aukción különböző csomagokra lehetett licitálni, amelyek mindegyike egy fiatal képzőművész alkotását vagy alkotásait, valamint egy lakóotthon támogatását tartalmazza. Egy csomag megvásárlásával a vevő a leütési ár feléért az adott művész egy vagy több művét vásárolja meg, a másik felét pedig a kiválasztott otthonok egyike kapja meg.

„A Fogadj be! program a nevéből eredően a be- és elfogadásról szól. Elsősorban egymás, a másik megértéséről, együttgondolkodásról, kölcsönös segítésről. Szerintem mindannyian fogyatékosok vagyunk, hála is­tennek senki sem tökéletes, csak mindenkiben van, ami erős, miközben másban gyenge. Sokunk gyengesége például az empátia és a másik elfogadásának hiánya.” - mondta Jaksity György, a Concorde Csoport ügyvezető igazgatója.

A programban a Masterplast Group Zrt. is szerepet vállalat. Immáron harmadik éve támogatja A Miskolci Autista Alapítványt és Halász Péter kortárs művészt.Munkájukról, tevékenységeikről az alábbi linkeken talál bővebb információt: 

Miskolci Autista Alapítvány

Halász Péter kortárs művész

Határon túli rászoruló gyermekek táboroztatása

A Masterplast határainkon átnyúlóan is igyekszik támogatást nyújtani a rászorulóknak. Évről-évre gyermekek százai nyaraltak már Magyarországon a Balaton mellett. Sokan közűlük első alkalommal lépték át az országhatárt. A kikapcsolódát kultúrális programok is szinesítik. A gyermekek számára mindig nagy élményt jelent a Masterplast telephelyén tett látogatás. Ezen pillanatokat örökítik meg az iroda folyosólyán található rajzok. A gyermekekről és kisérőikről készült az alábbi fotók, amelyen az egyik Szerbiából, a Vajdaságról érkező csapat látható

Támogatás orvosi készülékek vásárlásához

A Masterplast támogatója a székesfehérvári Szent György Kórház Gyermekosztályának. Cégünk saját alapítványán keresztül életmentő készülékekkel és orvosi gépekkel segíti elő a csöppségek gyógyulását. Az adományozó oklevelet cégünk elnök-vezérigazgatója Tibor Dávid nyújtja át.

 

 

 

 

 

 

 

Sporttámogatások

Fontosnak tartjuk a környezetünkben élő gyermekek, a jövő generációjának sporttevékenységi támogatását. Ennek számos példáját láthatjuk leányvállalaltainknál is. Büszkék vagyunk nemzetközi és hazai versenyeken elért eredményeikre. Egyben kívánjuk, hogy a sport és a mozgás öröme felnőttként is kísérje mindennapjaikat.

Hosszú évekre nyúlik vissza a nagyváradi U.A.M.T. Agora Sport Klub karatecsapat támogatása. A sportklub alapítója Pavel Vancea több  hazai és nemzetközi bajnoki cím tulajdonosa 1994-ben világbajnoki címet szerzett. A klubot 1993-ban alapították. Az első eredmények 1994-ben születtek, amikor az Országos Gyermek Bajnokságon három bronzérmet szereztek. Egy évvel később már aranyérmet ünnepelhettek. Az első nemzetközi eredményt Vásárhelyi Ramóna érte el az utánpótlás Európa Bajnokság ezüstérmével.

 

Ezt követték az EB-n és VB-n szerzett érmek tucatjai. 2009. áprilisában megrendezésre került Nagyváradon a "Masterplast Kupa", mintegy 200 sportoló és 26 klub részvételével. Versenyzőink sikeresen szerepeltek a Bihar megye legjobb sportolói díjkiosztó gálán is, ahol harmadik, ötödik és hatodik helyezést értek el.

 

2008 óta támogatjuk a CSM Oradea vízilabda csapatot. A nagyváradi csapat immáron négyszeres román bajnok. Uszodájuk egyike a legjobbaknak egész Romániában. Ennek köszönhetik, hogy 2010 júliusában a FINA világkupának adhatnak otthont. Ez az első alkalom, hogy ilyen fontos vízilabda esemény kerül megrendezésre.

 

Kapcsolódó tartalmak:

Halász Péter Tamás kortárs művész
Miskolci Autista Alapítvány
Masterplast a Jövő Generációja Alapítvány