Szerethető munkahely a Masterplast!

Olvasási idő: 3 perc


November 17-én kiosztották a Szerethető Munkahely Díjakat, ahol a nagyvállalati kategóriában díjat kapott a Masterplast is. A verseny nagyszerű lehetőség arra, hogy a cégek, mint munkahely bemutatkozzanak az álláskeresőknek, és egy nagyszerű közösség részévé váljanak.

Idén 6. alkalommal rendezték meg Magyarországon a Szerethető Munkahelyek versenyt, ahol most is azokat a cégeket díjazták, ahol a közönségszavazatok vagy a szakmai zsűri véleménye alapján a legjobb dolgozni.  2022-ben több mint 1700 magyar munkahely mérettette meg magát cégmérettől függetlenül. A tavalyi 68 ezer szavazathoz képest idén még aktívabbak voltak a munkavállalók: most több mint 72 ezer szavazat oszlott meg a nevező cégek között a közönségszavazás során.

 

10 különdíjat adtak át

 

A közönségszavazás alapján Magyarországon 200 cég érdemelte ki a díjat, további 8 magyar vállalat pedig a szakmai zsűri ítélete alapján nyerte el a HR és Employer Branding szakmai elismerést, míg további 2 cég a céges feliratkozók, vagyis azon munkavállalók véleménye alapján kapott különdíjat, akik jelezték az oldalon, hogy szívesen dolgoznának náluk. Utóbbi, „Dolgoznék itt” díjat nyert az Unilever (nagyvállalat kategória) és a Supercharge (KKV kategória), a HR különdíjakat a GLS Hungary, a Mito Digital, a Karrier Hungária és a Polygence, míg az Employer Branding különdíjakat a Diligent Hungary, a Piramis Építőház, a Presonate és a Valoro Consulting Kft. szerezte meg.

 

Legnagyobb arányban (50,4%) a kisvállalatok szerették volna megmérettetni magukat, de szép számban képviseltették magukat a micro- (19,3%) és a középvállalatok (18,7%), és a nagyvállalatok érdeklődésének mértéke sem maradt el a tavalyitól. (11,6%)

 

A hazai nevezők túlnyomó része (23,52%) a szoftverfejlesztésben tevékenykedik, de a kommunikáció és marketing, mérnöki, műszaki, pénzügyi és gyártási iparág is előkelő arányban szerepeltek.

 

Földrajzi elhelyezkedés szerint a díjazott cégek leginkább Budapesten (77,5%) végzik tevékenységüket. A vidéki nagyvárosokból a legtöbb nyertes cég Debrecenben, Szegeden, Pécsen, Győrben, Székesfehérváron, Veszprémben, Miskolcon és Kecskeméten folytatja tevékenységét.

 

A Szerethető Munkahelyek Díj nyertesei

 

Microvállalat kategóriában Szerethető Munkahely Díjat nyert például a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány, a Startup Campus Incubator és a JóSzaki, kisvállalat kategóriában az Átrium, a Munch és az Amigos a gyerekekért Alapítvány. Díjat kaptak továbbá középvállalat kategóriában a Bortársaság, a Szallas.hu és a SZTAKI, nagyvállalatként pedig például a Masterplast, a Semmelweis Egyetem, a Wise és az IKEA vihettek haza díjat. Az összes díjazott megtekinthető itt.

A hagyományoknak megfelelően a díjátadót idén is egy egész napos szakmai konferencia előzte meg. Az előadók között volt többek között Dr. Vinnai Balázs (IVSZ Szövetség), Tomán Szabina (Toman Lifestyles Kft.), Pataky Piroska (Merlotworks), Kovach Anton (Active Holding), Wolf Gábor (Marketing Commando), Balogh Petya, Berkes Áron és Nagy-Földi Zita (Vodafone) és Gazsi Zoltán (Eisberg Kft.). A konferencia fő témája a digitalizáció térnyerése volt, de tartalmas előadásokat hallhattak az érdeklődők a hibrid világról és az adaptációs készségekről is.


Masterplast Nyrt.

Az 1997-ben alapított Masterplast csoport a közép-kelet-európai régió legnagyobb magyar többségi tulajdonban lévő építőanyag gyártó és forgalmazó vállalata. A cégcsoport 10 országban rendelkezik saját tulajdonú leányvállalattal, és további 30 országba értékesíti termékeit. A Budapesti Értéktőzsdén, a prémium kategóriában jegyzett vállalat 2022-es árbevétele 201,8 millió euró volt.