Minden, amit a tetőfólia beszerzése előtt érdemes átgondolni

Olvasási idő: 4 perc


Mivel a tetőfedéshez használt anyagok nem jelentenek 100%-os védelmet a kívülről érkező csapadék, valamint a pára kedvezőtlen hatásaival szemben, ezért a tetőfólia alkalmazásával javasolt gondoskodni az otthonunk szerkezetének védelméről.

A cikkben rávilágítunk a tetőfólia alkalmazásának a hasznosságára, egyúttal a beszerzés előtt mérlegelendő tényezőket is ismertetjük.

Milyen tulajdonságokat várhatunk el egy tetőfóliától napjainkban?

A tetőfóliával kapcsolatban kettős elvárást kell támasztanunk manapság. Egyrészt védelmet kell nyújtania a tetőfedésen kívülről átjutott csapadékkal szemben, hogy a tetőszerkezet, a tetőszigetelés, valamint a belső terek ne sérüljenek.

Belülről pedig a belső hőmérséklet különbség, valamint az épület használatából fakadó páranyomás különbség miatt keletkező párát is át kell eresztenie. A pára megrekedésével és kicsapódásával ugyanis komoly károk keletkezhetnek a szigetelésben, a tetőszerkezetben, illetve az álmennyezetben.

 

Milyen jelzések alapján tudunk meggyőződni a tetőfóliák minőségéről?

A csapadékkal szembeni ellenállóképesség, illetve a párával kapcsolatos áteresztő képesség biztosítása érdekében a tetőfóliák három rétegből állnak. A fentebb taglalt kettős szerep biztosításáról pedig a középen helyet kapó réteg, az úgynevezett membrán gondoskodik.

A membrán kapcsán W betűvel jelölik annak a mértékét, hogy a fólia milyen mértékben minősül vízzárónak. A W1 minősítés számít a legjobb értéknek, vagyis a betű melletti érték növekedésével egyenes arányban csökken a minőség.

A páraáteresztő képesség kifejezésére pedig az úgynevezett Sd érték szolgál. Minél kisebb Sd értéket látunk egy tetőfólián feltüntetve, annál jobbnak minősül a páraáteresztő tulajdonsága.

 

Mi az a diffúziós tetőfólia, és miért jelenthet ideális választást a számunkra?

Úgynevezett diffúziós, vagyis magas teljesítménnyel rendelkező tetőfóliáknak nevezi a szaknyelv azokat a változatokat, amelyeknél a páraellenállást kifejező Sd érték alacsonyabb 0,3 méternél.

A diffúziós tetőfólián ugyanis viszonylag könnyen tud áthatolni, vagy másnéven diffundálni a pára. Tehát a párának aránylag kisebb ellenállást kell legyőznie az áthatoláshoz. Vagyis a fólia hatékonyabb szellőzést biztosít, ezáltal kevésbé kell a penészesedéstől, vagy a pára miatti egyéb nemkívánatos jelenségektől tartani.

A vásárlást megelőzően fontos fejben tartani, hogy csakis teljesítmény nyilatkozattal és hiteles műszaki adatlappal rendelkező gyártó terméke mellett tegyük le a voksunkat. A műszaki adatlapokon közölt értékek mellett pedig a vizsgálati módszerre vonatkozó európai szabvány hivatkozás megjelöléséről is győződjünk meg.

Ezáltal el tudjuk kerülni a rossz minőségű, kevésbé tartós megoldást kínáló tetőfóliák beszerzését.

 

Miért fontos az egységsúly, a hőálló, valamint az UV álló tulajdonság egy tetőfóliánál?

A magasabb egységsúllyal bíró, vagyis a legalább 100 g/ m² értékkel rendelkező tetőfóliákról általánosságban elmondható a tartósabb és erősebb kivitel, a nagyobb szakítószilárdság, valamint a gyorsabb és biztonságosabb felhelyezés. Célszerű tehát minél nehezebb egységsúlyú tetőfóliát választanunk az otthonunk tetőszerkezetéhez.

A hőálló tulajdonságnak főként nyáron jelentkezhet a hasznossága. A tetőfedő anyag alatt ugyanis szélsőségesen meleg levegő uralkodik a nyári hónapok alatt, ezért fontos, hogy a fólia minél magasabb hőterhelést bírjon ki bármiféle minőséget érintő veszteség nélkül.

Az UV fénnyel szembeni ellenálló képességre pedig azért van szükség, mert a fóliázás és a tetőfedés között sokszor hosszú napok telnek el. Vagyis egyáltalán nem mindegy, hogy a fedetlenül hagyott tetőfólia mennyire lesz képes ellenállni az erőteljes sugárzásnak.

 

További fontos szempontok tetőfólia választásához

Amikor a házunk tetejét tervezzük és alakítjuk, akkor értelemszerűen évtizedes megbízhatóság elérésére törekszünk, és el szeretnénk kerülni az esetleges meghibásodás következtében fellépő kellemetlenségeket.

Amennyiben a fentebb taglalt szempontokra odafigyelünk, és kizárólag megbízható gyártó termékének a beszerzése mellett döntünk, már azzal komoly lépést tehetünk a tartós végeredmény érdekében.

A tetőfólia optimális választása érdekében célszerű még figyelembe venni a tető hajlásszögét, az alkalmazott tetőfedés anyagát és színét, a tető formáját és a hasznosításának a jellegét, valamint az esetlegesen felmerülő szélsőséges időjárási tényezőket.


Kapcsolódó termékek