Nem a csok miatt drágul az építőanyag

Olvasási idő: 4 perc


Az építőanyagok tartós drágulását vetíti előre a kritikus mértékű, világméretű nyersanyaghiány. A régiós átlagot ugyanakkor a fém, a fa és a műanyagalapú építőanyagok hazai áremelkedése egy friss felmérés szerint nem haladja meg. Erről ír Sándor Tünde, a Világgazdaság újságírója.

Felkeltette a Gazdasági Versenyhivatal érdeklődését egyes építőanyagok áremelkedése, amire már az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) is felhívta a figyelmet.

 

A soha nem látott ütemű és volumenű hirtelen drágulás – amely egyes előrejelzések szerint az év végére meghaladhatja a 30 százalékot is – egyre komolyabb feszültséget okoz az ágazatban.

Egyre több kivitelező tapasztalja, hogy az adott projekt önköltségi ára meghaladja a szerződésben szereplő árat, ezért az eredetileg megállapodott összegért csak veszteséggel fejezheti be a munkát. Az építőanyag-gyártóknak az alapanyagok drágulása mellett a hiányuk okozza a legnagyobb fejfájást, emiatt veszélybe került egyes termékek előállítása. A legfontosabb nyersanyagok ára szökött az égbe a járvány után egyszerre startoló gazdaságok keltette hatalmas kereslet miatt. A korábban leállt vagy visszafogott gyártás és kitermelés következtében a raktárak üresek voltak, amikor pedig hirtelen felpörgött a kereslet, az alapanyagiparnak hideg motorra nyomott padlógázzal kellett volna beindulnia.

 

“Tavaly ősz óta már csaknem háromszorosára drágult az acél, több mint duplájukra a műanyagalapú építőipari termékek, hőszigetelők, homlokzati ragasztók és egyebek alapanyagául szolgáló polipropilén és polietilén és az EPS gyöngy is” – tájékoztatta a Világgazdaságot Tibor Dávid, az ÉVOSZ Hazai Építőanyag-gyártó Tagozata és a Masterplast Nyrt. elnöke.

 

Leszögezte: támogatja a transzparenciát, mert az segíthet a megrendelőknél is tisztázni, hogy az építőanyag-gyártók nagy többsége valóban a nyersanyagdrágulással azonosan, és nem a fölött emelte az árait, vagyis nem az állami támogatásoktól is megélénkült keresletet akarja extraprofit szerzésére kihasználni.

 

A versenyhivatal figyelme a kevés szereplős, kevésbé transzparens építőanyag-gyártókra fókuszál, hogy felderítse az esetleges összejátszást, árkartellt. A kilenc országban saját leányvállalatot működtető magyarországi építőanyag-gyártó a saját piacaira összpontosítva megállapította, hogy az elmúlt fél évben a magyarországi acél- és műanyagvégtermék-árak a lengyelországihoz, a szlovákiaihoz és a romániaihoz hasonlóan, esetenként azoknál kevésbé nőttek. Vagyis fontos, hogy a drágulásnak nem az otthonfelújítási és otthonteremtési támogatások, nem az állami keresletélénkítés az oka, hanem kimutathatóan a nyersanyag árának világpiaci emelkedése.

 

Az építőanyag-piaci folyamatok miatt már több nagy alapanyaggyár állt le, a példákban a legnagyobb világpiaci exportőr német vegyi üzem és az észak-amerikai téli fagyok miatt szünetelő ipari alapanyaggyártás szokott szerepelni, de nem termelnek a konténergyártáshoz is szükséges acélkohók, amelyek újraindítása hat hónapig tart. Akadozik a szállítás, a fa és a műanyag árának elszállása miatt pedig megnőtt a csomagolás költsége is. Többe kerül a raklap, a papírdoboz, de még a műanyag csomagolóanyag is, ami gyakorlatilag minden termék árára kihat.

 

 

 A végtermék piaci árváltozása az adott időszakban

 

A kivitelezések végösszegét felborító anyagár-növekedést több oldalról is vis maior hatások okozzák, ezért az építőipari tagozat is pótszerződések lehetőségét szorgalmazza a magánpiacon és a közbeszerzések esetében egyaránt. A kivitelező cégek nehéz helyzetbe kerülése, csődje a megrendelőknek sem érdekük – figyelmeztet Tibor Dávid.

 

Mindeközben a nyersanyagbeszerzést keletről nem tartja járható útnak a Masterplast vezére, és rövid távon a hazai építőanyaggyártó-kapacitás bővítését sem. A gyártók szerint viszont biztató előjel a jövőbeni kormányzati szándékokra tekintettel most kibővített építésgazdasági stratégia. Ezzel ugyanis a kormány a hazai termelési volumen növelését és az importtól való függés csökkentését célozza, ami azt sugallja, hogy hosszú távon is magasabb kereslettel számol. A két évre meghirdetett otthonfelújítási támogatási program továbbvitele és a kedvezményes újlakás-áfa, valamint az egyéb kedvezmények és támogatások fenntartása megfelelő motiváció lehet a kapacitásnövelés élénkítéséhez is – mutatott rá Tibor Dávid a stratégiában rejlő lehetőségekre, illetve az ahhoz kapcsolódó építőanyag-gyártói reményekre.


Masterplast Nyrt.

Az 1997-ben alapított Masterplast csoport a közép-kelet-európai régió legnagyobb magyar többségi tulajdonban lévő építőanyag gyártó és forgalmazó vállalata. A cégcsoport 10 országban rendelkezik saját tulajdonú leányvállalattal, és további 30 országba értékesíti termékeit. A Budapesti Értéktőzsdén, a prémium kategóriában jegyzett vállalat 2022-es árbevétele 201,8 millió euró volt.