Hungarocell Zöld Program – A Masterplast elsőként valósít meg körkörös gazdasági modellt a hazai építőiparban

Olvasási idő: 4 perc


Az építőiparban általánosan elterjedt polisztirol szigetelőanyagok felhasználása során éves szinten több mint 100 ezer köbméter hulladék keletkezik az országban.

A Masterplastnál a Hungarocell szigetelőanyagok forgalmazójaként évek óta az a célkitűzés lebeg a szemünk előtt, hogy a szigetelőanyag vágása következtében keletkezett hulladékot képesek legyünk újrahasznosítani. Mindazonáltal, hogy a vegyes építési hulladékok szállítása és tárolása is jelentős többletköltséget ró az építtetőre, ahogy azt előző bejegyzésünkben részletesen bemutattuk, számunkra a felhasználatlan szigetelőanyag nem hulladékot jelent, hanem lehetőséget valami újnak a megalkotására.

 

Cél a körforgásos gazdaság megvalósítása

 

Az Európai Bizottság 2015-ben fogadta el a körforgásos gazdaságra átállást elősegítő cselekvési tervet, amelynek egyik kiemelt gazdasági területe az építőipar volt. Ennek köszönhetően a hozzánk hasonló szereplők is fokozottan érdekeltté váltak abban, hogy egy adott anyag felhasználásából a legtöbbet hozzák ki. A körforgásos gazdasági modell egyrészt arra hivatott, hogy a környezet hulladékterhelését csökkentse és például a mindennapi felhasználás során fogyasztási cikként kitermelt műanyag és más, nem lebomló anyagokat felváltsa, illetve a Föld energia-és nyersanyagkészletét megóvja. Fontos célkitűzés, hogy az általunk előállított és felhasznált anyagok felhasználási ideje és élettartama tartós legyen, valamint az elsődleges felhasználás során kitermelt maradvány anyagok vagy hulladékok nyersanyagként újra visszaforgathatóvá váljanak.

 

A körforgásos gazdaság megvalósításának jegyében a Masterplastnál az általunk forgalmazott polisztirol Hungarocell EPS és XPS nem beépített anyagából különleges eljárás során egy újabb anyagot, a Thermobetont állítunk elő. Úgy véljük, hogy a vágott Hungarocell maradékok újbóli felhasználása több szinten is segíti a környezeti terhelés csökkentését, hiszen a vegyes hulladékok mennyiségét számottevően csökkenti, valamint a polisztirol hőszigetelési képességét viszi tovább az újonnan előállított anyagban is. Az újrahasznosítás során előállított Thermobeton hőszigetelőként az épületek energiagazdaságosságában fog hozzájárulni.

 

A Hungarocell Zöld Programról

 

A Masterplast a hazai építőiparban elsőként vállalkozik arra, hogy az általa eladott Hungarocell polisztirol termék felhasználása során keletkezett tiszta vágott (fel nem használt) anyagot visszaveszi. A fel nem használt anyagok visszaváltását a viszonteladókkal szervezzük meg, melyek között kijelölt Öko-Pontok működnek. Az építtető vagy kivitelező feladata annyi, hogy az Öko ponton szerzi be a szigetelőanyagot és az általunk előállított 600 literes gyüjtőzsákot, majd a megmaradt Hungarocell vágási maradékot visszajuttatja az Öko-Pontra. A zsákokat szintén az Öko-Pontokon lehet megvásárolni, aminek az ára is baráti, 600 forint / zsák. A hulladékszállítók köbméteres árszámításával, valamint a vegyes hulladékok lerakatának átlagos 24 500 Ft / tonna árához képest jelentősen kedvezőbb megoldást kínálunk.

 

Az építtető vagy kivitelező feladata a vágott Hungarocell leadásával befejeződik. A Masterplast saját logisztikájával gyűjti be az Öko-Pontokra leadott vágott polisztirolt, amelyet a FidelisBau Kft-nek ad át megmunkálásra. A FidelisBau rendelkezik azzal a technológiával, amely által karbonsemleges munkafolyamat során a Hungarocell EPS és XPS hulladékából Thermobetont állít elő. Ez az új hőszigetelő anyag cementtel és speciális habképzővel előkeverve vásárolható, és hőszigetelő könnyűbeton készítéséhez használható.

 

A Masterplast Hungarocell Zöld Programja oly módon valósítja meg a körforgásos gazdaságot, hogy nem csupán csökkenti az általa forgalmazott építőanyag használatával keletkező hulladékmennyiséget, hanem a hulladék felhasználásával egy olyan új, energiatakarékos anyagot teremt, amely szigetelőanyagként az épületek energiafelhasználásának mérséklését teszi lehetővé, tehát csökkenti a környezet CO2 terhelését.

 


 

Ismerje meg a Hungarocell Zöld Programunk további részleteit az alábbi hivatkozásra kattintva:
Hungarocell Zöld Program

A Hungarocell Zöld Program Öko pontjainak listája pedig a következő hivatkozáson érhető el:
Hungarocell Zöld Program – Öko pontok