A Képes Program önkéntes napja a Ligetsori Óvoda Palotavárosi Tagóvodájában

Olvasási idő: 5 perc


A helyi vállalatok és a székesfehérvári önkormányzat összefogásával 2013-ban indult el a KÉPES – Közösségi Értékteremtő Program Együtt Székesfehérvárért! elnevezésű program. Az összefogás keretében már hét éve folyik az óvodák udvarainak és vizesblokkjainak felújítása, az udvari játékok cseréje, az eszközök bővítése, szükség szerinti felújítása. A 2019-es összefogásban mintegy 35 millió forint értékben történt beruházás az intézményekben, szeptember 10-én, kedden pedig a szokásos önkéntes nappal zárult az idei program. A támogatók, a szülők, a pedagógusok csapata a Ligetsori Óvoda Palotavárosi Tagóvodájának udvarán gyűltek össze egy közös kerítésfestésre.

2019-ben a Ligetsori Óvoda Palotavárosi Tagóvodájának, a Szárazréti Óvodának, a Rákóczi úti Óvodának és a Napsugár Óvoda Nefelejcs utcai Tagóvodájának udvara került felújításra: az udvarokról a már javíthatatlan, balesetveszélyes játszóeszközöket elbontották, ezek helyett újakat helyeztek ki. Az egyik óvoda udvarán műfüves focipályát alakítottak ki, tárolókat újítottak fel, asztalok, padok kerültek felújításra, cserére és megújultak a biciklitárolók is. A Palotavárosi Óvoda udvarára párakapu került. A felújítási munkálatokat az előző évekhez hasonlóan a Városgondnokság szakemberei végezték a nyári hónapokban, az óvodák működésének lehető legkisebb mértékű zavarása mellett. A gyönyörű udvarokat a gyerekek nagy örömmel vettek birtokba.

 

A hét évvel ezelőtti, kezdetben 10 szervezettel indult KÉPES csapat mára már 27 székesfehérvári és Székesfehérvár környéki vállalatra, vállalkozásra bővült. A résztvevő vállalatok idén több mint 16 millió forinttal támogatták az óvodák felújítását. Székesfehérvár Önkormányzata ezt az összeget megduplázta. Az anyagi támogatás mellett a program kiemelt eleme a szemléletformálás és az önkéntesség kultúrájának továbbfejlesztése is: így a szokásokhoz híven, a program zárásaként az idei évben is megszerveztek egy önkéntes napot az Palotavárosi oviban, amelyen a vállalatok önkéntesei mellett az óvodai munkaközösségek, a gyerekek és a szülők és a Hydro Fehérvár AV19 több játékosa is részt vettek.

 

 

A szeptember 10-ei, keddi önkéntes napon hatvanöten ragadtak kesztyűt, smirglit és ecsetet a vállalatok képviselői és munkatársai közül, hogy lefessék az óvoda kerítést.

 

„Székesfehérváron 2019-ben is kiemelten fontos szerep jutott a város tulajdonában lévő óvodák és bölcsődék folyamatos karbantartásának és felújításának, amelyet túlnyomó többségben a nevelési év végén végeztettünk el a kivitelezőkkel. Ebben az évben közel 300 millió forintot fordítottunk erre a célra. Mégis nagyon örömteli, hogy az önkormányzat mellett a KÉPES program keretében – a társadalmi felelősségvállalás jegyében – a foglalkoztatásban és a helyiadó-befizetőként egyaránt élen járó vállalkozások társadalmi munkában tesznek a közösségért.” – fogalmazott dr. Cser-Palkovics András polgármester az önkéntes napon. Hozzátette: az eredetileg megfogalmazott céljait jóval túlnőtte a KÉPES program, amely köré mára közösségek, baráti társaságok is szerveződtek. Fontos munkálatok valósultak meg az elmúlt években, és így volt ez idén is.

 

 

„Mindenki, aki már végzett munkát a közösségért, az tudja, hogy a közös munkánál nagyobb kohéziós erő nincs. Szeretném megköszönni Önöknek a mai munkájukat, hiszen a KÉPES program keretében ma is képesek voltunk megmutatni, hogy egy innovatív ötlet és sok tenni akaró ember együtt bármit meg tud valósítani.” – tette hozzá Viza Attila, a körzet önkormányzati képviselője az óvoda udvarán.

 

Gelencsér Rita, az óvoda igazgatója felidézte a pillanatot, amikor megtudták, hogy a Palotavárosi Tagóvodájuk is bekerülhetett a KÉPES programba: „Június elején kezdődtek el a munkálatok, amelyek egy hónapon át tartottak. Rengeteg új játékunk lett, megújult a homokozónk, lett egy párakapunk és mindemellett egy régóta várt játéktárolóval is gazdagodtunk.” – fejezte ki köszönetét az intézmény és a gyerekek nevében a résztvevő cégeknek, illetve Székesfehérvár Önkormányzatának az igazgató.

 

 

Ahogy Szincsák Attila, a DENSO Gyártó Magyarország Kft. kereskedelmi igazgatója fogalmazott, hét év után mérföldkőhöz érkezett a kezdeményezés: „Végig értünk azon az úton, amelyen 2013-ban jópáratokkal közösen indultunk el. Évről-évre bátrabbak lettünk, egyre nagyobbat álmodtunk és ma már 27 cég képviselteti magát a KÉPES égisze alatt. Véget ért egy etap, az Önkormányzatnak és a KÉPES-nek köszönhetően minden bölcsődébe és óvodába eljutottunk a városban. Az utolsó egyeztetés után azonban azt mondhatom, hogy itt nincs megállás, megyünk tovább! Az útirányról annyit elárulhatok, hogy már megtudtuk, 21 általános iskola van a városban.” – mondta el a programgazda.

 

A KÉPES programban 2019-ben részt vevő cégek:

Alba Mineral Kft., Arconic Köfém Kft., Alpha-Vet Kft., Auchan Magyarország Kft., Balance-99 Zrt (Hotel Magyar Király****), Brooks Instrument Kft., DENSO Gyártó Magyarország Kft., GEALAN HungaryPlast Kft., G.E.B.E. Belföldi és Nemzetközi Árufuvarozó Kft., Grundfos Magyarország Gyártó Kft., Hanon Systems Hungary Kft., Harman Becker Gépkocsirendszer Gyártó Kft., Hungrana Kft., HTM Zrt., Hydro Extrusion Hungary Kft. Ivanics Kft., Klemol Kft., Macher Gépészeti és Elektronikai Kft., Masterplast NyRt., Mondelez/Győri Keksz Zrt., Pannonjob Kft., Regnum Intertrans Kft., Új Ház Zrt., Varga-Márfy Kft., Videoton Holding ZRt, VT-Asyst Kft.

A KÉPES programról:

A KÉPES célja a vállalatok és az önkormányzati szféra összefogása a közösségi értékteremtés jegyében. A program középpontjában az együttes felelősségvállalás áll, mely optimális megoldást nyújt a résztvevők számára, hiszen a különböző tevékenységi körnek, szaktudásnak, kapcsolati tőkének és hatáskörnek köszönhetően a vállalatok összefogva jóval többre képesek, mint önálló CSR (Corporate Social Responsibility – Vállalatok Társadalmi Felelősségvállalása) tevékenységük során.

A program szem előtt tartja a jelenlegi gazdasági és társadalmi körülményeket, így optimális megoldást nyújt a társadalmi felelősségvállalás megvalósítására. A program alapötlete, hogy az abban résztvevő partnerek olyan értékeket hozzanak létre közösen, melyek hosszú távon szolgálják a helyi közösséget. Ez a cél a program első három évében az volt, hogy a székesfehérvári önkormányzati fenntartású óvodák vizesblokkjai felújításra kerüljenek. A KÉPES program első 7 évében összesen 18 fehérvári óvoda/bölcsőde vizesblokkja/udvara került felújításra összesen mintegy 283,9 millió Ft értékben.


Masterplast Nyrt.

Az 1997-ben alapított Masterplast csoport a közép-kelet-európai régió legnagyobb magyar többségi tulajdonban lévő építőanyag gyártó és forgalmazó vállalata. A cégcsoport 10 országban rendelkezik saját tulajdonú leányvállalattal, és további 30 országba értékesíti termékeit. A Budapesti Értéktőzsdén, a prémium kategóriában jegyzett vállalat 2022-es árbevétele 201,8 millió euró volt.