Extra osztalék vagy akvizíció jöhet

Olvasási idő: 4 perc


2020.02.26.-i Világgazdaság interjú Tibor Dáviddal - Az utóbbi évtized legerősebb eredményét érte el a Masterplast 2019-ben. Az osztalékpolitikán nem változtat a társaság, a befektetők így várhatóan 44 forintos részvényenkénti kifizetésre számíthatnak a lapunknak nyilatkozó Dávid Tibor elnök szerint.

A Masterplast csoport árbevétele 7 százalékkal, 25 millió euró fölé nőtt a december végével zárult tavalyi utolsó negyedévben. A forgalom dinamikájánál jelentősebben javult a társaság hatékonysága, az EBITDA csaknem negyedével, az üzemi eredmény pedig bő 70 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Az adózott eredmény 45 százalékkal múlta felül a bázisidőszakét,így 660 ezer eurós nyereséget könyvelhetett el az építőipari társaság. A legnagyobb súlyú hazai piacon 12 százalékos volt a forgalombővülés az év végén, az exportországok közül Romániában, Szerbiában, Ukrajnában és Szlovákiában is magasabb árbevételt realizált az építőipari társaság.

 

„A gazdasági és iparági környezet nemcsak itthon, hanem Közép-Európában is támogató volt, miközben a devizaárfolyamok is számunkra kedvezően alakultak. A kiemelkedő egész éves eredmény emellett annak is köszönhető, hogy saját gyártásunk mennyiségi bővülése javuló eredményességgel párosult” – mondta a Világgazdaságnak Tibor Dávid, a Masterplast elnöke és nagytulajdonosa.
A negyedik negyedévben is fennmaradó lendület révén a társaság az elmúlt évtized legsikeresebb évét zárta 2019-ben, minden tekintetben teljesítve a vállalat előzetes terveiben lefektetett idei eredménycélokat. Az egész éves árbevétel 10 százalékkal 107 millió euróra nőtt, miközben eredménytermelő képessége is számottevően javult. Az EBITDA az előző évi 6 millió euróról 7,27 millió euróra emelkedett, míg a társaság nettó profitja csaknem másfélszeresére, 4,8 millió euróra ugrott.

 

A vállalati terveket jelentősen meghaladó profit mellett is tartja magát a Masterplast a merghírdetett osztalékpolitikához, így tarthatónak tűnik az előzetesen megcélzott, részvényenként 44 forint osztalék kifizetése.„Normál üzletmenet esetén semmilyen akadálya nem lesz a terv szerinti osztalékfizetésnek. Egy nagyobb tőkeigényű akvizíció vagy beruházás természetesen befolyásolhatja a befektetői juttatást, ez azonban a közgyűlésig egyértelműen el fog dőlni” – hangsúlyozta a Masterplast elnöke. Az építőipari cég összességében idén is jó évre számít, mivel nemcsak a régiós piaci kilátások kedvezők, hanem az egész európai uniós építőanyag-ipar továbbra is nagyon egészséges fázisban van. Magyarországon ugyan várhatóan lassulnak az újlakás-beruházások, ám a Masterplast idei és következő évét ez várhatóan nem érinti az 5 százalékos áfával elindított beruházások kivitelezésének csúszása miatt. „Rengeteg épület külső hőszigetelését fogják idén és a jövő évben befejezni, így az újlakás-építések várható lassulása nem fog érződni a 2020-as és 2021-es számainkon” – magyarázta Tibor Dávid. Emellett itthon és a régióban is egyre nagyobb és fontosabb szerepük van a felújításoknak és az energetikai korszerűsítéseknek, ami szintén ellensúlyozhatja az újlakás-piac szűkülését.

 

 

 

A koronavírus miatt az ellátási láncban eddig nem tapasztalt a társaság olyan nagyobb fennakadást, amit ne tudnának pótolni. Némelyik ázsiai gyártó esetében csúsztak ugyan a szállítások, egy kínai beszállító pedig olyan helyzetbe került, hogy állami utasításra át kellett állítania termelését egészségügyi maszkokra, leállásra azonban nem került sor. A vírus európai terjedésének hatását egyelőre nehéz felmérni az elnök szerint, a fontos külpiacnak számító olaszországi eladási volument azonban érdemben csökkentheti, ha tartóssá válik a krízishelyzet, és emiatt leállnak az ottani építőipari beruházások.

 

A cégvezető lapunknak megerősítette, hogy a likviditás növelése érdekében a nagytulajdonosok a jelenlegi 57,7 százalékról 50 százalékig csökkentenék részesedésüket a társaságban, részvényeladást viszont nem tervez Ács Balázs és Tibor Dávid sem. A közkézhányad tőkeemelés útján emelkedhet a társaságnál, amely idén vagy legkésőbb 2021-re a BUX indexbe is bekerülne.


Masterplast Nyrt.

Az 1997-ben alapított Masterplast csoport a közép-kelet-európai régió legnagyobb magyar többségi tulajdonban lévő építőanyag gyártó és forgalmazó vállalata. A cégcsoport 10 országban rendelkezik saját tulajdonú leányvállalattal, és további 30 országba értékesíti termékeit. A Budapesti Értéktőzsdén, a prémium kategóriában jegyzett vállalat 2022-es árbevétele 201,8 millió euró volt.