Sikeres volt a Masterplast közösségi akciója

Olvasási idő: 2 perc


A koronavírus elleni védekezés kapcsán indított közösségi akciót a Masterplast, aminek keretében több, mint 20.000 arcvédő maszk előállításához elegendő alapanyagot kínált fel önkéntes varrónők számára ingyenesen a legnagyobb magyar építőanyag gyártó.

A Facebookon közzétett kezdeményezés futótűzként terjedt és néhány nap leforgása alatt több mint 30 településről, száznál is több önkéntes „varrópont” jelezte igényét. Gyakorlatilag Székesfehérvár és annak 20 kilométeres körzetében lévő-szinte valamennyi településre jutott a felajánlott alapanyagból, de másik 5 megyébe is történtek szállítások. Fontos szempont volt, hogy a Masterplast ingyenesen ajánlotta fel az anyagot, de kizárólag azoknak, akik ingyenesen is adták tovább az elkészült arcvédő maszkokat a frontvonalban dolgozóknak és a leginkább veszélyeztetetteknek. A segítő szándékú embereken túl egészségügyi szervezetek, települési önkormányzatok, katasztrófavédelmi egységek és munkáltatók is igényeltek az alapanyagból, amely mint kiderült, kiváló mechanikai tulajdonságokkal rendelkezik funkciója ellátásához.

 

 

A jól átlélegezhető, könnyen formázható-könnyen varrható polipropilén flízből, tisztítható-fertőtleníthető, tehát többször használható védőfelszerelés készíthető, amelynek viselője védi a környezetét a tovább fertőzéstől és csökkenti saját fertőződésének kockázatát. Dupla rétegű kialakítással még szűrőbetét is helyezhető bele, amivel fokozni lehet a védőeszköz cseppzáró hatékonyságát.

 

 

A Masterplast önkéntes munkatársi és szervezett logisztikai megoldással bő egy hét leforgása alatt ki is szállította az igényelt anyagokat, amelyet a visszajelzések alapján örömmel fogadtak és gyors ütemben megkezdték a feldolgozását.

 

 

A sikeres közösségi akcióról a Magyar Televízió is beszámolt.

https://mediaklikk.hu/vi…/most-tortenik-2020-03-24-i-adas-3/

 

 

A Masterplast a karitatív felajánlást követően rendkívül kedvező áron biztosít hasonló alapanyagokat nagyobb tételben is varrodák és nagyobb gyártók számára is, amelyekből nem csak arcvédő maszkok, hanem védőruházatok is készíthetők.

 

Ismertető letöltése maszk készítéshez használható alapanyagokról.

 

Ismertető letöltése overall készítéshez használható alapanyagokról.


Masterplast Nyrt.

Az 1997-ben alapított Masterplast csoport a közép-kelet-európai régió legnagyobb magyar többségi tulajdonban lévő építőanyag gyártó és forgalmazó vállalata. A cégcsoport 10 országban rendelkezik saját tulajdonú leányvállalattal, és további 30 országba értékesíti termékeit. A Budapesti Értéktőzsdén, a prémium kategóriában jegyzett vállalat 2022-es árbevétele 201,8 millió euró volt.