Védőmaszkokat adományoz a Masterplast és a VIDEOTON HOLDING ZRt.

Olvasási idő: 2 perc


A VIDEOTON HOLDING ZRt. csatlakozott a Masterplast Nyrt. kezdeményezéséhez, és 5 millió forinttal támogatja 20 000 db polipropilénből készült védőmaszk legyártását.  

Mindkét fejér megyei nagyvállalat az elsők között vette ki a részét a koronavírus elleni védekezés támogatásából, ám járvány erősödésével ismét szükség van a segítségre. Ennek újabb fejezeteként a Masterplast Nyrt összesen 2800 db mosható védőmaszkot adott át a székesfehérvári Önkormányzatnak 2020. szeptember 2-án. Ehhez a kezdeményezéshez csatlakozott a VIDEOTON HOLDING ZRt 5 millió forintos felajánlásával, amely további 20 000 db maszk gyártási költségeit fedezi.

 

A két cég összefogásával készülő védőeszközöket nemcsak a fejér megyei szociális, egészségügyi és oktatási intézetekben osztják szét, hanem a tervek szerint Somogy megyébe is juttatnak belőle.

 

A speciális polipropilén műanyag maszkok tiszta, adalékmentes kivitelezéssel készülnek. Az eszköz egyébként többször használható, 60 fokos gépi mosással, szárítással, fertőtlenítőszerrel tisztítható, illetve a maszk belsejében található zsebbe extra védelemként további szűrőréteg illeszthető be. A fejgumizásnak köszönhetően a védőeszköz az orvosi maszkoknál kényelmesebb viseletet biztosít.

 

A mostani, 20 000 db-os adomány mellett a Masterplast további 100.000 darab maszk gyártásához biztosít ingyenesen az alapanyagot bízva abban, hogy a mostani VIDEOTON-nal közös együttműködéshez hasonló módon más vállalatok is részt vállalnak a kezdeményezésben.

 

További információ a VIDEOTON-ról:

A VIDEOTON HOLDING ZRt. több mint 80 éves gyártási múlttal rendelkező ipari vállalatcsoport, amely 9 magyarországi és 2 külföldi (Bulgária és Szerbia) telephelyén kínál gyártási és gyártáshoz kapcsolódó szolgáltatásokat ipari vállalatok számára. A cégcsoport 2019-ben realizált árbevétele 191 milliárd forint, és a foglalkoztatottak létszáma 8 600 fő. A fő profil az elektronikai gyártás, illetve az ezt támogató saját, a cégnél nagy hagyománnyal bíró technológiák. Ennek a kompetenciáinak bázisán a vállalat alkatrészek, modulok és szerelvények multitechnológiájú beszállítója a műanyagfröccsöntés, lemezmegmunkálás, mechanikai-finommechanikai forgácsolás, szerszámkészítés és felületkezelés terén, amely tevékenységek mind hozzájárulnak a VIDEOTON hazai és nemzetközi sikeréhez. A gazdasági mutatók alapján ugyanis a VIDEOTON az egyik legértékesebb kizárólag magyar tulajdonú vállalat, és a 3. legnagyobb európai székhelyű elektronikai szerződéses gyártó.


Masterplast Nyrt.

Az 1997-ben alapított Masterplast csoport a közép-kelet-európai régió legnagyobb magyar többségi tulajdonban lévő építőanyag gyártó és forgalmazó vállalata. A cégcsoport 10 országban rendelkezik saját tulajdonú leányvállalattal, és további 30 országba értékesíti termékeit. A Budapesti Értéktőzsdén, a prémium kategóriában jegyzett vállalat 2022-es árbevétele 201,8 millió euró volt.