Együttműködés a Masterplast és BOM alapítvány között

Olvasási idő: 3 perc


A Masterplast a BOM Alapítvány támogatója lett.

A Masterplast 4 évre szóló támogatási szerződést kötött a „BOM a Magyar Sportért” Közhasznú Alapítvánnyal. A BOM Alapítvány, illetve stratégiai partnerei, a Magyar Olimpiai Bizottság és a Magyar Paralimpiai Bizottság számára fontos, hogy a fiatalokat erősítse abban, hogy a sportkarrierjük mellett az önképzésre és a tanulásra is kiemelt figyelmet fordítsanak, amivel a későbbiekben további sikereket érhetnek az élet több területén.

 

A „BOM a Magyar Sportért” Közhasznú Alapítvány 2018 óta a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) kiemelt stratégiai partnereként működik, 2019-től pedig a Magyar Paralimpiai Bizottság is a szervezet együttműködő partnere. A MOB és a BOM a kialakított közös munka során összevonta MOB Életút Programját és a BOM Alapítvány tanulmányi ösztöndíjprogramját. Az ösztöndíjprogram az olimpiára készülő fiatal magyar tehetségek sport és tanulmányi karrierjének támogatását célozza.

 

A BOM Alapítvány pályázatán immár nyolcadik alkalommal indulhattak azok a fiatalok, akik olimpiai- vagy paralimpiai kerettagok, és élsportolói karrierjük mellett felsőfokú tanulmányokat is folytatnak. A friss ösztöndíjasokkal együtt már több mint 150 sportoló támogatása fűződik az Alapítványhoz. Ebben az évben az önköltséges képzésben résztvevők mellett az állami ösztöndíjasok is pályázhattak a programra, akik szabadon felhasználható támogatásban részesülnek. A huszonöt sportoló közül hatan önköltséges, tizenkilencen pedig állami ösztöndíjas képzésben folytatják tanulmányaikat. A friss ösztöndíjasok között számos sportágból képviselik magukat világ-és Európa-bajnok tehetségek, köztük több parasportoló is.

 

 

Nagyon örülünk, hogy az ösztöndíjprogramunk közel tíz éve töretlen népszerűségnek örvend, és egyre több sporttehetséget tudunk támogatni abban, hogy megmutathassák rátermettségüket az iskolapadban, és bizonyíthassák, hogy a befektetett munkának a sporton kívül is látható eredménye van.Mindez nem valósulhatna meg a támogatóink és partnereink nélkül, akik bizalmukat ebben a rendkívüli időszakban is egyre erősítik: a Magyar Paralimpiai Bizottsággal 2024-ig hosszabbítottunk stratégiai megállapodást, támogatóink köre pedig tovább bővült a GRÁNIT Bankkal és a Masterplast Nyrt.-vel” – mondta el Szalay-Berzeviczy Attila, a BOM elnöke.

 

Elkötelezettek vagyunk az ifjúság és a felnövekvő generációk támogatásában, társadalmi felelősségvállalási programjaink a kezdetek óta a gyermekek jólétét és fiatalok patronálását célozzák. Ezért is nagy örömmel csatlakozunk a BOM Alapítvány támogatói közé, és büszkén vállalunk részt abban az egyedülálló ösztöndíj és karrierprogramban, amely lehetőséget nyújt a szerényebb anyagi helyzetű fiatal tehetségek számára is, hogy a sportban és a tanulásban is kibontakoztathassák képességeiket.” mondta el Tibor Dávid, a Masterplast elnöke.

 

További információk:

http://www.bomalapitvany.hu/hu/hirek/2021-ben-25-sportolo-reszesult-berzeviczy-albert-osztondijban/401

 


Masterplast Nyrt.

Az 1997-ben alapított Masterplast csoport a közép-kelet-európai régió legnagyobb magyar többségi tulajdonban lévő építőanyag gyártó és forgalmazó vállalata. A cégcsoport 10 országban rendelkezik saját tulajdonú leányvállalattal, és további 30 országba értékesíti termékeit. A Budapesti Értéktőzsdén, a prémium kategóriában jegyzett vállalat 2022-es árbevétele 201,8 millió euró volt.