2021-ben is legyünk együtt gyermekmentők!

Olvasási idő: 2 perc


Magyar leányvállalatunk, a Masterplast Hungária Kft. 2015 óta minden év végén meghirdeti adománygyűjtő akcióját, melynek célja, hogy a Magyar Gyermekmentő Alapítvány számára gyűjtsenek pénzt. Az adomány az alapítvány célzottan, orvosi műszaki eszköz beszerzésére fordítja. Az idie évben célja, hogy összegyűljön 3 millió forint, amiből egy mobil vérgáz analizátor készüléket fog beszerezni az alapítvány.

A Magyar Gyermekmentő Közhasznú Alapítvány a korszerű gyermek-mentőellátás hazai elterjesztésén fáradozik, melyben a Masterplast is évek óta nyújt segítő kezet. Az Országos Mentőszolgálattal (OMSZ) szoros együttműködésben Gyermek Mentőorvosi Kocsikat (Gyermek MOK) üzemeltet. Az Alapítvány indította útjára az ország első Gyermek Mentőorvosi Kocsiját 2005-ben.

 

Idén is legyünk együtt gyermekmentők!

 

Az idei évben sem maradhat el az az akció, melyben a Masterplast különböző szárazépítészeti termékeinek megvásárlása után támogatja az alapítvány célját, mely ezúttal egy kézi vérgázanalizátor.

 

A készülék azért nagyon hasznos, mert egy kevéske levett vérből meg tudja határozni a vér oxigén-, sav-bázis-, metabolit- és elektrolit paramétereit. Mivel a működtetésük nem igényel laboratóriumi hátteret, így a levett vérminta a vérvétel után közvetlen a beteg közelében elhelyezett készülékbe kerül és alig egy perc után már nyomtatásban láthatóak a mért és a számított paraméterek.

 

Ezzel jelentősen felgyorsul a diagnosztizálás folyamata, így a gyerekek hamarabb kaphatják meg az állapotuk stabilizálásához, illetve javulásához szükséges beavatkozásokat, gyógyszereket.

 

 

A Masterplast büszkén támogatja a Magyar Gyermekmentő Alapítványt és hálásak vagyunk Partnereinknek, hogy évről-évre segítenek minket ennek a kiemelten fontos társadalmi ügynek a felkarolásában. Az elmúlt évek adományainak köszönhetően, már több mint 10 millió forinttal tudtuk támogatni az Alapítvány munkáját.

Keresse meg az Önhöz legközelebbi partnerünket

 


Masterplast Nyrt.

Az 1997-ben alapított Masterplast csoport a közép-kelet-európai régió legnagyobb magyar többségi tulajdonban lévő építőanyag gyártó és forgalmazó vállalata. A cégcsoport 10 országban rendelkezik saját tulajdonú leányvállalattal, és további 30 országba értékesíti termékeit. A Budapesti Értéktőzsdén, a prémium kategóriában jegyzett vállalat 2022-es árbevétele 201,8 millió euró volt.