Ismét a hazai tőzsde legjobbjai között a Masterplast

Olvasási idő: 3 perc


Február 23-án megrendezésre a hazai pénzügyi- és tőkepiaci világ egyik legrangosabb díjátadó eseménye, a BÉT Legek.

A BÉT ezúttal összesen 24 kategóriában díjazta a jelölteket. A győztesek mezőnye a korábbi évek gyakorlatának megfelelően a Tőzsdei Tanácsadó Testület tagjaiból álló szakmai zsűri véleménye és a tőzsdei szereplők piaci teljesítménye nyomán alakult ki.

 

 

 

A több mint két évtizedes tradíciót folytatva idén is megrendezte a Budapesti Értéktőzsde a BÉT Legeket, amelynek keretében a tavalyi évben kiemelkedő teljesítményt nyújtó tőkepiaci szereplők részesültek elismerésben. A díjak odaítélésével és az ünnepélyes rendezvénnyel a Budapesti Értéktőzsde a hazai tőkepiaci ökoszisztéma fejlődése előtt kíván tisztelegni. A nagyszabású gálaeseményen Patai Mihály, a Budapesti Értéktőzsde elnökének köszöntőjét követően Hornung Ágnes, a Kulturális és Innovációs Minisztérium államtitkára is előadást tartott.

 

A 2022-ben a Masterplast Nyrt. sikeres tőzsdei tőkebevonást hajtott végre 9,22 milliárd forint értékben, amivel „Az év nyilvános alaptőke-emelése” címet nyerte el. A vállalat stratégiai ásványgyapot gyártásfejlesztési beruházásainak finanszírozási céljával fordult a befektetők felé, a részvény rábocsátási tranzakció 2.249.352 darab új részvény értékesítésével zárult 2022 novemberében. A Masterplast újabb BÉT Legek díja azt is jelenti, hogy sorozatban három egymást követő évben került a hazai tőzsde legjobbjai közé a hőszigetelőanyag gyártó vállalat.

 

 

„Jelentős eredményként és nagyon értékes visszajelzésként éltük meg, hogy a befektetői társadalom, a kedvezőtlen piaci körülmények között is bizalmat szavazott a Masterplast víziójának, és jövőépítési terveinek. Az azóta eltelt időszak pozitív fejleményeként elmondhatom, hogy jó ütemben haladnak a stratégiai gyártásfejlesztéseink, így az üveg- és kőzetgyapot gyártási projektünk is, melyek középtávon jelentős versenyelőnyt biztosítanak a Masterplast számára. Határozott célunk, hogy néhány éves távlatban, a részvénykibocsátás során csatlakozott új részvényesi kör is jelentős értéknövekedést tudjon realizálni befektetési döntésével.” tette hozzá Tibor Dávid a Masterplast elnöke.

 

„A hazai tőkepiac fejlődését, erejét mutatja, hogy a Budapesti Értéktőzsde kibocsátóinak aktivitása 2022-ben, a számos külső kihívás ellenére sem csökkent, legyen szó a szabályozott piacról, a középvállalati platformunkról, vagy a kötvényszegmensről. Fontos eredményt jelent a BÉT számára emellett az is, hogy a kereskedés volumene meghaladta az előző évek átlagát. Mindezek a sikerek elismerést érdemelnek, amelynek, tradicionális módon a BÉT Legek ad teret” nyilatkozta Végh Richárd, a Budapesti Értéktőzsde vezérigazgatója az idei BÉT Legek gálaeseménnyel kapcsolatban.

 


Masterplast Nyrt.

Az 1997-ben alapított Masterplast csoport a közép-kelet-európai régió legnagyobb magyar többségi tulajdonban lévő építőanyag gyártó és forgalmazó vállalata. A cégcsoport 10 országban rendelkezik saját tulajdonú leányvállalattal, és további 30 országba értékesíti termékeit. A Budapesti Értéktőzsdén, a prémium kategóriában jegyzett vállalat 2022-es árbevétele 201,8 millió euró volt.